Áramlásmérő fejlesztése
A svájci Daniel First Bernoulli már 1738-ban a nyomáskülönbség módszerét használta a vízhozam mérésére a Bernoulli-egyenlet alapján. Később az olasz GB Venturi egy Venturi-cső használatát tanulmányozta az áramlás mérésére, és 1791-ben publikálta kutatási eredményeit. 1886-ban C. Herschel amerikai készített egy praktikus eszközt a vízáramlás mérésére Venturi-cső segítségével a 20. század elején-közepén. század. Az eredeti mérési elvek fokozatosan kiforrtak, és az emberek új mérési elveket kezdtek felfedezni. Az Egyesült Államokban 1910 óta fejlesztenek hornyos áramlásmérőket nyílt csatornákban történő vízáramlás mérésére. 1922-ben RL Parshall átalakította az eredeti Churi Flume-ot Parshall Flume-ra (az Amerikai Építőmérnöki Társaság 1929-ben nevezte el). 1911-től 1912-ig T. von Carmen amerikai magyar a Carmen Vortex Street új elméletét javasolta. Az 1930-as években megjelentek a folyadékok és gázok áramlási sebességének hanghullámokkal történő mérési módszerei, de jelentős előrelépés a második világháborúig nem történt. Csak 1955-ben alkalmaztak Maxon áramlásmérőt akusztikus cirkulációs módszerrel (két típus) a repülőgép-üzemanyag áramlási sebességének mérésére. 1945-ben A. Colin sikeresen mérte a véráramlást váltakozó mágneses mező segítségével. Az 1960-as évek után a műszerek a precizitás és a miniatürizálás irányába fejlődtek. Például a nyomáskülönbség-műszerek pontosságának javítása érdekében megjelentek az erőkiegyenlítő nyomáskülönbség-távadók és a kapacitív nyomáskülönbség-távadók; Az elektromágneses áramlásmérők érzékelőinek miniatürizálása és a jel-zaj viszony javítása érdekében megjelentek az elektromágneses áramlásmérők, amelyek nem egyenletes mágneses teret és alacsony frekvenciájú gerjesztési módszereket alkalmaznak. Az integrált áramköri technológia rohamos fejlődésével a fáziszárt hurok technológiájú ultrahangos (hullám) áramlásmérőket is széles körben alkalmazzák. A mikroszámítógépek széles körben elterjedt alkalmazása tovább javította az áramlásmérés képességét, például a mikroszámítógépek használata bonyolultabb jelek feldolgozására lézeres Doppler áramlási sebességmérőkben.
Az Egyesült Államok már 1886-ban kiadta első TUF szabadalmát, az 1914-es szabadalom pedig úgy vélte, hogy a TUF áramlása a frekvenciával függ össze. Az első TUF-et az Egyesült Államokban 1938-ban fejlesztették ki, és repülőgépek üzemanyag-áramlásának mérésére használták. Csak a második világháború után nyerte el valódi ipari alkalmazását, mivel sürgetően szükség volt egy nagy pontosságú és gyors reagálású áramlásmérőre a sugárhajtóművekhez és a folyékony sugárhajtómű-üzemanyaghoz. Napjainkban széles körben alkalmazzák különböző osztályokon, mint például a kőolaj, a vegyipar, a tudományos kutatás, a honvédelem és a metrológia.
Az áramlásmérést először a svájciak kezdték el. 1738-ban a híres svájci fizikus, Daniel Bernoulli a Bernoulli-egyenletet vette alapul, és a nyomáskülönbség módszerét használta a vízáramlás mérésére.
Később az olasz fizikus, Venturi Venturi csövet használt az áramlási sebesség mérésére, és kutatási eredményeit publikálta.
1886-ban az amerikai Herschel egy Venturi csövet használt, hogy praktikus mérőeszközt hozzon létre a vízáramlás mérésére.
A{0}}század elejétől a közepéig az eredeti mérési elvek fokozatosan érlelődnek, és az emberek már nem korlátozták gondolkodásukat az eredeti mérési módszerekre, hanem új felfedezésekbe kezdtek. 1910-ben az amerikaiak elkezdték kutatni a résáramlásmérőket, amelyeket nyílt csatornákban való vízáramlás mérésére használtak. 1922-ben Parshall a víztartályok mérését Parshall tartályokká alakította át.
A résáramlásmérők fejlesztésével egy időben az amerikai magyar Carmen az örvény utcaelméletet tanulmányozta. 1911 és 1912 között a Carmen örvény utca új elméletét javasolta.
Az 1930-as években volt egy módszer a hanghullámok felhasználásának feltárására a folyadékok és gázok áramlási sebességének mérésére. A második világháborúig azonban nem történt jelentős előrelépés, és csak 1955-ben vezették be a hangcirkulációs módszerrel működő Maxon áramlásmérőt a repülőgép-üzemanyag áramlási sebességének mérésére.
1945-ben Colin sikeresen mérte a véráramlást váltakozó mágneses mező segítségével.
Az 1960-as évek után a mérőműszerek a precízió és a miniatürizálás irányába kezdtek fejlődni. Például a nyomáskülönbség-műszerek pontosságának javítása érdekében megjelentek az erőkiegyenlítő nyomáskülönbség-távadók és a kapacitív nyomáskülönbség-távadók; Az elektromágneses áramlásmérők érzékelésének miniatürizálása és a jel-zaj viszony javítása érdekében megjelentek az elektromágneses áramlásmérők, amelyek nem egyenletes mágneses teret és alacsony frekvenciájú gerjesztési módszereket alkalmaznak. Emellett az 1970-es években megjelentek a praktikus Karman örvényárammérők széles mérési tartománnyal, aktív érzékelő komponensek nélkül.
Az integrált áramköri technológia rohamos fejlődésével a fáziszárt hurok technológiájú ultrahangos (hullám) áramlásmérők is széles körben elterjedtek. A mikroszámítógépek széles körben elterjedt alkalmazása tovább javította az áramlásmérés képességét. Például a lézeres Doppler áramlásmérők bonyolultabb jeleket is képesek feldolgozni, miután mikroszámítógépekre alkalmazták őket.
